Egy finn szépségkirálynő is bejelentkezett, hogy Trump zaklatta
Finnország 2006-os szépségkirálynője azt állítja, Trump a David Letterman show előtt fogdosta meg a fenekét.
Finnország 2006-os szépségkirálynője azt állítja, Trump a David Letterman show előtt fogdosta meg a fenekét.
A bíróság szerint ugyanis fennállt annak a veszélye, hogy befolyásolni akarná a tanúkat az eljárás alatt.
Miután Donald Trump szombaton perrel fenyegetett meg minden nőt, aki szexuális zaklatással vádolja, újabb nő állt a nyilvánosság elé azzal, hogy a milliárdos ingatlanmágnás akarata ellenére megcsókolta, és pénzt ajánlott neki, ha lefekszik vele.
A munkaidő utáni céges bulin minden olyan volt, mint a Wall Street farkasa című filmben, ahol alkohol és kábítószer gerjesztette őrült partik zajlottak. Ez derült ki a londoni City egyik ifjú sztárjának bírósági tárgyalásán.
Az ombudsman már négy éve készített jelentésében is arra hívta fel a figyelmet, hogy a nevelők nem jelezték időben a szexuális zaklatás gyanúját, pedig kellett volna. Akkor a rendőrség megszüntette végül a nyomozást.
Magyar idő szerint vasárnap éjjel tartották az amerikai elnökjelöltek második tévévitáját, amelynek kezdetén Donald Trump republikánus jelölt ismét bocsánatot kért nőket sértő, napokban nyilvánosságra került mondataiért, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy fontosabb dolgokról kellene beszélni.
Már szeptember végén azonnali hatállyal felfüggesztették a bicskei gyermekotthon vezetőjét, akit az intézmény volt lakója szexuális zaklatással vádolt meg.
Feljelentést tett szexuális zaklatás miatt a bicskei gyermekotthon igazgatója ellen az intézmény egyik volt lakója. Ő azt állítja, az, hogy az igazgató évek óta zaklatja a kisfiúkat, nyílt titok az intézményben.
Eddig nyolc nő tett feljelentést szexuális zaklatás miatt, azonban a rendőrség szerint még többen jelentkezhetnek.
Beszélt az őt ért megaláztatásról az Eger Hírek nevű helyi hírportálnak az a 13 éves fiú, akit elmondása szerint három fiatalkorú bántalmazott szexuálisan vasárnap Kerecsenden. A rendőrség őrizetbe vette a három fiút.
A Heol.hu úgy tudja, a tíz év körüli áldozatot kórházba vitték, a rendőrség a három fiatalkorú tettest őrizetbe vette.
Egy friss Eurobarometer-felmérés szerint uniószerte a válaszadók több mint negyede, Magyarországon 47 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy bizonyos körülmények között elfogadható a szex a másik beleegyezése nélkül.
Gloria Allred amerikai sztárügyvéd arra kérte Donald Trumpot, hogy ne indítson rágalmazási pereket az őt szexuális zaklatással vádoló nők ellen.
Egy 41 éves nő azt állítja, hogy 1999-ben a fenekét fogdosta egy hivatalos vacsorán Clarence Thomas, az amerikai szövetségi legfelső bíróság tagja.
Az amerikai republikánusok elnökjelöltje esetleges elnökségének első száz napját felvázoló programbeszéde előtt jelentette be szombaton, hogy a választás után minden nőt beperel, aki szexuális bűncselekménnyel vádolta meg őt.
1998 és 2003 között több alkalommal is molesztálta egy – akkor még felszentelés előtt álló – kispap azt a ma 30 éves fiatalembert, akinek a történetét az Index dolgozta fel. A papot pár hete kirúgták.
Újabb öt nő vádolta meg Donald Trumpot szexuális zaklatással.
Az ítélet egy év szabadságvesztés, felfüggesztve. Országszerte 1200 nőt zaklathattak szilveszter éjjel, eddig összesen 19 ítéletet hoztak, amiből csak kettő függ össze szexszel.
Előzetesbe került, kiskorúakat vett rá szexuális cselekményekre.
Bizonyítékai is vannak arra, hogy a galántai nevelőintézetben, amelyet kábítószerfüggő fiatalkorúaknak tartanak fenn, megerőszakoltak egy lányt – ezt állítja Natália Blahová, az SaS képviselője, aki szerint az egyik terapeuta zaklatta szexuálisan a fiatalkorú lányt. A történtekről ráadásul az intézmény többi alkalmazottja is tudhatott, köztük az igazgatóhelyettes is – írta a Parameter.sk.